RO | DE | HU | EN

floare

A szász falvak a 12. században kezdtek kialakulni, amikor II Géza király rajnavidéki gazdákat és kézműveseket telepített erre a vidékre, az ország keleti határainak megerősítésére. Az érkezők számos falvat építettek ki dél-Erdély dombos és mély völgyekkel rovátkolt tájain. Egyedi kultúrájuk változatlanul megmaradt az 1980-as évek közepéig, amikortól kezdődően, és legfőképp az 1990-es évek kezdetében, a szász lakosság jelentős része Németországba települt vissza. Manapság az elszigetelt falvak nagy része és a környező tájak még mindig a letűnt korokat tükrözik, azonban a lakosok nemzetiségi összetétele mélységében megváltozott, a helybeliek többsége román vagy roma ajkú.

A falvak jellegzetességei a néha késő románkori elemeket tartalmazó gótikus templomok, melyeket magas kőfalak és bástyák védenek. A körbezárt térben tágas raktárhelységek és álattartásra alkalmas épületek találhatók, melyeket a lakosok hosszantartó ostromokra felkészülve építettek. Ezek az erődtemplomok a szigorú szabályok alapján tervezett középkori falvak középpontját képezték, körülöttük a széles utcákon szorosan egymás mellett sorakozó házakkal, melyeknek kertjei hosszú sávokként nyúlnak fel a falvat környező domboldalakra. A házakat nagy, várkapura emlékeztető bejáratuk, a különböző színekre meszelt homolokzatok, valamint az ezeken található virágminták, vagy a házak építésést, illetve történetük egy fontos dátumát feltüntető évszám jellemzi. Az utak mentén gyümölcsfák szegélyezik a házsorok között csordogáló patakokat, árnyékot nyújtva a megpihenő embereknek, nyújtozó kutyáknak és a vízparton csipkedő szárnyasoknak. A falvak utcái mindig teli vannak élettel, legfőképp a reggeli és esti órákban.

A teheneket, fiatal lovakat és bivalyokat – ahol még vannak – naponta kihajtják a falu legelőjére, ahonnan alkonyatkor visszatérve maguk találják meg gazdájuk házát. A juhok távolabbi legelőkön és dombokon töltik az év nagy részét, ahol rátermett juhászkutyák segítik a juhászok munkáját. A kinntlevő juhok tejéből maguk a pásztorok készítik a friss, fehér túrót és sajtot, melyet hetente juttatnak el a falvakba és vásárokba.

A szénának való füvet legtöbb helyen még mindig kaszával vágják, kinn szárítják, majd kazalba illetve boglyába rakva, vagy a szénapadlásokon raktározzák télire.

A szász falvak egyik büszkesége a többszáz év alatt a földhasználat hatására kialakult gazdag természeti világ, melyet csak elenyésző mértékben befolyásolt a vegyszerek használata. A hagyományos tájhasználat, mely a legtöbb helyen napjainkban is megmaradt, egy nagyon változatos és egységes természeti örökség kifejlődését és fennmaradását tette lehetővé. Tavasszal és nyáron az útszélek, kaszálók és legelők különboző színű és formájú virággal telnek meg.

A növényvilágnak e változatossága és a táj természetessége nagyon gazdag állatvilág megmaradását teszi lehetővé. A legkönnyebben az elektromos kábeleken megpihenő gébicseket és a háztetőkön és tornyokon fészkelő gólyákat valamint az ereszeket benépesítő fecskéket vehetjük észre, de a környező erdőket lakó farkasok és medvék láthatatlanok maradnak. Még a legkisebb időszakos tócsákban is élet van, gyakran figyelhetünk meg bennük ebihalakat, békákat, varangyokat és gőtéket, míg a száraz partokon az ott elsikló gyíkok és kígyók rezegtetik a fűszálakat. Az egész vidéket a pillangók, lepkák, szitakötők, tücskök, kabócák, cincérek sokasága népesíti be. Számos pillangó és méhrajt figyelhetünk meg a virágzó kaszálók és legelők felett, az erdőket szegélyező cserjéseket rózsabogarak és cserebogarak lakják.